Mikszáth Kálmán
1847 – 1910

„Én nem kutatom a templomok ereklyéit és régiségeit, nem nézegetem a puszták délibábjait, nem kutatom a hegyeket, én azt a nagy rejtélyt szeretem tanulmányozni, amelyiknek a neve ember.”

Mikszáth Kálmán

Mikszáth Kálmán 1847-ben született a Nógrád megyei Szklabonyán. Apja jómódú falusi birtokos volt, s egyben ô bérelte a helyi mészárszéket és kocsmát. Nemességükről is regéltek a családi legendák. Noha ezen csak az ô emlékezetük őrködött, a levéltárak nem vigyáztak rá. Minthogy a határvonalon, a paraszti és az úri osztály mezsgyéjén élt a Mikszáth család, s ott élt a fiatal Mikszáth is. Együtt játszott a falusi gyerekekkel, hallgatta az öregek meséit. De módja volt rá, hogy tanulhasson. S így egyszer majd hangot is tudott adni mindannak, amit hazulról, a szülőföldről, a népből hozott magával.

Mikszáth ősei többségükben tudományszerető, klasszikus műveltségű, tollforgató evangélikus papok, akik egyházi és történeti dolgokban egyaránt jártasak. Családi hagyomány, hogy látogatják a külföldi egyetemeket Wittenbergben, Halléban, Jénában hallgatták a teológiát, nevelőként bejutottak nemesi családokhoz is, ami szintén csak képzettségüket mutatja. Lelkészkedtek számos falu parokiáján, Gömör, Nógrád, Sáros megyében.

A lelkészi szál az író nagyapjánál tört meg, aki szakítva a családi tradícióval, a nagykürtösi földesúr kocsmárosa volt. Mikszáth Kálmán édesapja, Mikszáth János is ott született, de szüleivel később Ebeckre költöztek át, ahol a "tekintetes ebecki középbirtokos uraság árendás mészárosa és kocsmárosa lett. Feleségül a helybéli születésű nemes farádi Veress Máriát vette. Három gyermekük – Mária, Kálmán, Gyula – Mária 17 éves korában egy hirtelen szerzett tüdőgyulladás következtében hunyt el, míg Gyula öccse 13 évesen jutott árvaságra. A család valószínűleg 1843 után költözhetett Szklabonyára, ahol az apa előbb még mindig a falu kocsmáját és mészárszékét bérelte, később, az 1860-as évek második felében pedig már a "gazda" megjelölés volt olvasható fia bizonyítványában. Földjüket közel 100 holdra becsülték és a család jómódját is bizonyította az a tény, hogy két cselédet, juhászt és szolgálólányt is tartottak.

Iskoláit nagyrészt Rimaszombaton járta, > 1857 és 1863 között, az utolsó két osztályt azonban Selmecbányán végezte, ahonnan 1868-ban > Pestre került, ahol jogi tanulmányokat folytatott, de diplomát nem szerzett.

Iskolái befejeztével visszatért Nógrád megyébe, ahol 1871-ben Mauks Mátyás szolgabírónál Balassagyarmaton szolgabírósági esküdtként helyezkedett el. Itt alkalma volt közvetlen közelből is tanulmányozni a vármegye uraságait. 1872-ben ügyvédbojtár lett, emellett megpróbálkozott az újságírással is: különböző fővárosi lapok közölték cikkeit, többek között az Igazmondó, Szabad Egyház , Fővárosi Lapok és a Borsszem Jankó.

1873. július 13-án feleségül vette Mauks Mátyás leányát, Mauks Ilona Máriát. Még ebben az évben meghaltak szülei, s ő feleségével együtt a fővárosba költözött. Nagy nyomorban éltek. Mikszáth el akart válni a feleségétől, de ő nem szeretett volna elválni, ezért Mikszáthnak azt kellett hazudnia, hogy mást szeret s ezért kell elválniuk.1878-ban váltak el.

Ezután ő is visszahúzódott szülőfalujába, Szklabonyára, ahol azonban anyja a családi birtokot még halála előtt bérbeadta, így abból sem tudott megélni. Az 1874-es megyei tisztújításon mint aljegyző jelöltette magát, de megbukott, ezért visszatért Pestre, s az irodalommal kezdett komolyabban foglalkozni.

Az 1873-78 között Pesten töltött öt esztendő Mikszáth életének legválságosabb időszaka, jellemének, írói tehetségének, emberi és szellemi teherbírásának súlyos próbája. Derűs gyermekkorának, ifjúságának még az apró emlékeit is drága aranypénzre váltja műveiben; ezt a korszakot babonásan elkerüli. Sebeket kaphatott, amelyeket még évtizedek múlva is fájdalmas volt érinteni. "Nem szerette fiatalkorunk szomorú idejét emlegetni" - emlékszik vissza felesége is. S ha mégis szóba kerültek, "másra terelte a beszélgetést".

1873 októberében hódítóként vág neki a pesti élet sűrűjének. "Eredeti hóbortja ez, ahogy meg akar élni a tollából" - hökkentette meg merészségével barátait is. Félig tréfásan maga is megjegyzi egyik írásában, hogy az életfenntartás szempontjából az írók és a királyok állnak a legmagasabb sorban, mint akiket az egész nemzetnek kell eltartania. Nem az író, hanem a kor gyengesége volt, hogy csak a király eltartására vállalkozott. Ez a korszak a magyar irodalomban a kísérletezés időszaka. A régi eszmék, irányzatok már nem vonzanak, az újak pedig még születőben vannak. A kiegyezést követő csalódás nemcsak közéleti válsághoz vezetett, de az irodalomban is a kiábrándulást emelte uralkodó eszmévé. Mikszáth ebben a nyomasztó politikai, szellemi környezetben kísérli meg, hogy nevének irodalmi rangot, tehetségének elismerést, feleségének biztos anyagi helyzetet teremtsen.

A gyors sikert azonban az ô akarata sem bírta kidacolni. Elbeszélései jobbára nyomtalanul kallódtak el a szerkesztőségek asztalán. Első megjelent novellás kötetét nem vette észre a közönség. bizonytalan jövőjű, kétes lapokba írogathatott csak filléres cikkeket. Feleségétől el kellett válnia. A kilátástalanság s az egyre jobban szorító nyomor kényszerített rá.

1878-ban újságíróként Szegedre került. S itt, a nagyalföldi polgár-paraszt városban magára talált. Szerették, megbecsülték. Szeged és Mikszáth kapcsolata termékenyítő, ösztönző, újjáformáló találkozás volt. 1878. augusztus elsején érkezett Szegedre szegényesen, megviselten. Amikor a pályaudvaron csomagjáról kérdezősködtek, némi malíciával a zsebébe hozott két inggallérra mutatott: "Íme a kofferem."

Mikszáth közel 3 évet töltött a városban, bár átmeneti állomás volt életében, írói pályáján mégis sorsfordulót, korszakos változást jelentettek a szegedi évek. "Innen kezdve jól ment dolgom, írhattam kedvemre, senki se korlátozott, senki sem mondta: ezt szabad, ezt nem szabad írni, ez alapította meg szerencsémet. Írtam, ami éppen jólesett, közben megszerettem a szegedieket, ők pedig engemet." - A vidéki újságíró szerencséje, hogy saját birodalma, szabad vadászterülete az egész lap.

Itt egy egészen másfajta paraszti világ nyílik meg előtte, a misztikummal töltött, babonás, naiv nógrádi faluval szemben ez a paraszti élet ridegebb, keményebb. S ô itt mégiscsak kívülálló, s szinte néprajztudósi alapossággal mélyedhet el a különböző típusokban...

Mikor 1881-ben visszatért Pestre először egy népszerű hetilap, az Ország-Világ segédszerkesztője lett. Valójában ugyanabba a szegényes szállóba tért vissza, ahonnét Szegedre elhívták. Ő maga így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Az irodalmi viszonyok azonban rosszul festettek. Micsoda nagyurak most a fiatal írók mihozzánk képest. Akkor írtam A jó palócok egyes novelláit, és kaptam értük egyenként öt forintot. Pepecseltem pedig némelyiken tíz napig. Kerestem tehát naponként az irodalommal tíz krajcárt." - Egyik barátja így emlékszik vissza ezekre a napokra: "Legtöbb bajunk volt Mikszáth Kálmánnal, aki akkortájt írogatta A jó palócok legszebb darabjait. Többnyire mindig később hozta el egy- egy kéziratát, mint ígérte, mert nagyon fázott odújában. Némelyik kis remekét: A bágyi csodát, a Filcsik históriáit háromszor is átírta."

A fordulatot Mikszáth életében az jelentette, hogy egy néhány éve alakult, népszerű újság, a Pesti Hírlap egyik napról a másikra újságírók nélkül maradt. Az újságírók összevesztek a kiadóval és kiléptek. 1881 májusában ezért szerződtették Mikszáthot a Pesti Hírlaphoz, melynek azután évtizedeken keresztül munkatársa maradt. Eleinte néhány mellékesebb rovatot vezetett, de alig fél év múlva karcolataival annyira megkedveltette magát a lap olvasóival, hogy Jókai Mór mellett az egyik legkedveltebb szerző és humorista lett. Hírlapi cikkeit nagyobbrészt név jelzése nélkül, igen gyakran Scarron, illetve sok más egyéb álnévvel is jegyezte.

A másik nagy esemény életében, hogy 1881 augusztusában megjelent a Tót atyafiak című novelláskötete, négy korábban már különböző lapokban közreadott elbeszéléssel. Mikszáth szinte egyik napról a másikra híres író lett. A lapok tele voltak a kötet magasztalásával, mindenki az eredeti írói hangot dicsérte, neves külföldi szerzőkkel mérték Mikszáthot össze.

Amikor következő novelláskötete, A jó palócok megjelent 1882 januárjában, az írói hírnevét végleg megalapozta. A lapok versengtek a kézirataiért.

A késői jóvátételt is megadta az élet: hétévi különélés után, 1883-ban, újra megesküdött volt feleségével, Mauks Ilonával. A házasságból három fia született: Kálmán, Albert és János. 1887-től élete végéig országgyűlési képviselő volt, előbb az erdélyi Illyefalva, majd Fogaras, végül Máramarossziget mandátumával.Tehetsége előtt nemcsak a közönség, meghódolt a hivatalos Magyarország is. Megkapott minden külső elismerést. A 80-as évektől kezdve nyugodt, derűs, kiegyensúlyozott volt az élete. Eseménytelensége jelezte békéjét.

1881-ben a Petőfi Társaság, 1882. február 8-án a Kisfaludy Társaság választotta tagjának, 1889. május 3-án pedig a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja lett.

1897-ben saját lap kiadásával próbálkozott, ez volt a rövid életű Országos Hírlap. 1903-tól Az Újság főmunkatársaként dolgozott. 1907-ben összegyűjtött munkáiért a Magyar Tudományos Akadémia nagyjutalommal tüntette ki. 1910-ben még megünnepelték írói pályafutásának negyvenedik évfordulóját, ezután Máramarosszigetre utazott, ahonnan már nagybetegen tért vissza, s néhány nap múlva meghalt. Utolsó munkája, A fekete város könyv alakban való 1911-es megjelenését már nem érte meg.

Mikszáth nemcsak nagy tehetség volt, nagy volt embernek is. Egyéni sorsánál jobban izgatta népéé, nemzetéé. Élete felszíni nyugalma épp ezért a lélek belső útját nem tükrözte vissza. Arról a művei vallottak. S itt nem a fények nőttek, az árnyak sokasodtak meg. Mindjobban elkomorult a kezdetben derűs mikszáthi hang. Holott mint író, Jókai nyomán indult. A romantikus mesét, a felhőtlen idillt, a könnyed, áttetsző humort szerette. Későbbi műveiben azonban a villanó, vidám színek mindinkább csak a felszínen játszottak már. Mögöttük a mélyben ott sötétlett a lélek szomorúsága. A kor kényszerítette rá, hogy megváltoztassa hangját.

A kiegyezés korának félfeudális Magyarországa a maga időszerűtlen, bomló társadalmi berendezkedésével kihívta maga ellen a jobbak bírálatát. S Mikszáth közéjük tartozott. Jó szeme volt, gondolkodva élt: az élet egyre növekvő megbetegedése nem kerülte el a figyelmét. Művei híven tükrözték vissza az úri- nemesi társadalom fokozódó erkölcsi-szellemi züllését, belső szétesését. A valóságot írta: ítéletet kellett mondania. A kritikai realizmus lett a módszere. Nagy kritikai realista regényei (Beszterce ostroma, Az új Zrínyiász, Különös házasság, A Noszty-fiú esete Tóth Marival, A fekete város) a leleplező gúny, a szatíra fegyverével segítettek az időnek. Bomlasztották azt a világot, amelyet már halálra ítélt a történelem. Az ember tiltakozott bennük egy mindjobban elembertelenedő világ ellen.

Főbb művei

A batyus zsidó lánya, 1871
Ami a lelket megmérgezi, 1871
A lutri, 1872
Nibelungok harca, 1873
Elbeszélések, 1874
Pecsovics világ, 1874
A vármegye rókája, 1877
Még újabb fény- és árnyképek, 1878
Falunk véneinek édes visszaemlékezése, 1879
A tót atyafiak, 1881
A jó palócok, 1882
Nemzetes uraimék, 1882-83
Az apró dzsentri és a nép, 1884
Nemzetes uraimék, 1884
A két koldusdiák, 1885
A lohinai fű, 1885
A tisztelt ház, 1886
A beszélő köntös, 1889
Kísértet Lublón, 1892-93
Az eladó birtok, 1893
Beszterce ostroma, 1894
Szent Péter esernyője, 1895
Prakovszky, a süket kovács, 1897
Gavallérok, 1897
Új Zrínyiász, 1898
Különös házasság, 1900
Szelistyei asszonyok, 1901
Sipsirica, 1902
Akli Miklós, 1903
A vén gazember, 1906
A Noszty fiú esete Tóth Marival, 1906-07
A fekete város, 1908-10
A néhai bárány
Galamb a kalitkában
Forrás:hu.wikipedia.org